A mai nap szabad program volt mindenkinek. Eldöntöttem, hogy a Kamo folyó mentén elsétálok a Nishiki piachoz megvenni egy pár japán kardról szóló könyvet, amiket már korábban kinéztem. Kellemes napos idő volt, tökéletes egy remek sétára, amit fotózással szerettem volna egybekötni.
A megérkezésünk estéjén már tettünk egy rövid sétát a folyó mellett a gésa negyedhez, de szörnyen elhanyagoltnak és barátságtalannak láttuk aznap este a folyó mellett elhelyezkedő épületeket és hidakat.
Persze azt hozzá kel tenni, hogy az a szakasz, amelyről írok körülbelül egy órányi sétára volt a belvárostól, tehát kevésbé volt szépen kiépítve a folyó ezen szakasza.
A folyópart a lakosok és a turisták kedvelt sétálóhelye. Nyáron az éttermek a folyóra néző erkélyeket nyitnak. A folyó mentén sétányok futnak. A vízszint általában viszonylag alacsony, a legtöbb helyen kevesebb mint egy méter. Az esős évszakban azonban a sétányok alsó szakaszait néha elönti a víz.
Ma reggel ugyanezt az utat választottam a sétámhoz, és mintha egy teljesen más környezetbe csöppentem volna. Minden szép és tiszta volt a nap csillogott a vízfelületén és visszatükrözte a tiszta kék égboltot. Csodás tavaszi virágok sora a sétány mentén és izgalmas vízi világ tárult a szemem elé.
Japánul a folyót Kamo-gawa-nak hívják, hivatalosan a 鴨川kanji összetétellel írva. Az első kanji jelentése "vadkacsa" és kamo, a második kanji pedig "folyó" és gawa.
Élvezettel sétáltam és fotóztam az élővilágot és a gyönyörű tavaszi virágokat.
Egy idő után azonban eluntam a folyó melletti sétát és lementem a part mellett futó párhuzamos utcákra felfedezőútra. Nem féltem, hogy eltévedek, hiszen csak a szomszéd utcában követtem a sodrás irányt. Milyen jól tettem, hogy letértem és belestem a turisták által kevésbé látogatott utcákra is.
Felfedeztem ugyanis egy érdekes templomot.
A Zenkjóan (a szóban forgó templom hivatalos neve) remetelakot a neves kínai zen pap, Qingzhuo Zhengcheng (japánul: Seisetsu Seicho, 1274-1339) alapította, akit 1326-ban Hojo Takatoki hívott meg Japánba.
Qingzhuo olyan családból származott, amely régóta tisztelte a Marishi nevű különös istenséget, amely eredetileg egy indiai istennő volt, akit az egész indiai panteonhoz hasonlóan végül felszívott a népszerű buddhizmus, és a vallás sodrásában eljutott Kínába és Japánba. Marishi a fény megszemélyesítője, egyfajta napistennő.
Ahogy a templom ismertetője tájékoztat bennünket, amikor Qingzhuo még hezitált, hogy elfogadja-e a Japánba szóló meghívást, Marishi megjelent neki egy vadkanon lovagolva, és arra ösztönözte, hogy menjen. Megígérte, hogy elkíséri őt, és megvédi őt és a japán nemzetet.
A pap elhatározta, hogy az istenségről alkotott látomásának anyagi formát ad, és agyagba gyúrta Marishi csodálatos megjelenését: a háromarcú és hatkarú, páncélt és koronát viselő istennőt, aki egy hétfejű vadkanon állt. Hat karjában íjat, nyilat és kardot ragadott, jelezve, hogy minden gonoszságot kiirt, selyemfonalat és tűt, jelezve, hogy a nők munkáját segíti (és minden gonoszul beszélő szájat szorosan elvarr!), és egy sala-fát, ugyanazt a fát, amely alatt Buddha is született, gazdag termés ígéreteként.
Mārīcī nyolc karral és négy arccal egy vaddisznón lovagolva - Hongfashan templom, Hong Kong
Qingzhuo az alkotását egy pólyájába burkolta, és így kelt át a tengeren. Hála Marishi Sonten-nek, épségben megérkezett Hakata-ba.
Japánban folytatott igen aktív életét követően, ahol a zenre gyakorolt hatását tekintve sokkal nagyobb ismertséget érdemelne, 1331-ben visszavonult a Zenkjóan-ba, a számára Kenninji közelében épített remeteségbe, és ott helyezte el a Marishi képmását is. Azóta Zenkyoan Marishi Sontendo néven ismert, és a kiotói városlakók körében életben tartja az ebbe az istenségbe vetett hitet.
Az istennőről készült alkotása azonban titkos és nem megtekinthető a közönség számára. Amit a képeken láthatsz, az a templom területén található számos vaddisznószobor, bár ezek közül egyik sem visel hét fejet.
Folytattam az utam és élveztem a napsütést és a tavaszt Japánban.
Vére megláttam, amit kerestem. Megtaláltam a Gojō-hídat avagy másnéven Gojō Ōhashi hidat. A híd egy híres és történelmi jelentőségű építmény Kyoto városában. A híd a Kamo folyót keresztezi, és az egyik legfontosabb átkelőhelyként szolgált Kyoto városában.
A Gojō híd építése egészen az 1200-as évekre nyúlik vissza, és azóta számos átépítésen és felújításon ment keresztül. Az eredeti híd egyszerű fa szerkezet volt, amelyet később kőből és betonból készült híddal helyettesítettek. A híd hossza és megjelenése az évek során változott, de mindig fontos szerepet játszott Kyoto városában.
Ez a híd arról híres, hogy itt történt a Heian-korabeli legenda szerint Ushiwakamaru és Benkei találkozása.
Ushiwakamaru és Benkei találkozása a Gojō hídon egy ikonikus esemény a japán történelemben és folklórban. Ushiwakamaru egy fiatal és ügyes szamuráj volt, míg Benkei egy híres és erős szerzetes-harcos.
A történet szerint Ushiwakamaru, aki később híressé vált Minamoto no Yoshitsune néven, Kyoto városába látogatott. Azonban a Gojō hídon a híres és meglehetősen erőteljes Benkeiel találta magát szemben, aki a Gojō hídon posztolt azzal a szándékkal, hogy 1000 szamuráj a kardját gyűjtse össze. Már 999-et össze is gyűjtött és Yoshitsune lett volna az 1000. áldozata.
Benkei úgy gondolta, hogy ezt a kardot ugyanolyan könnyű lesz megszerezni a szamurájtól, mint az előző kardokat. Yoshitsune fiatal és alacsony volt azonban a mágikus tengu király Sojobo és tengu alattvalói oktatták a kardvívásra, így ebben a vértelen küzdelemben ő kerül ki győztesen. Benkei ezt követően Yoshitsune leghűségesebb csatlósa lett, és számos híres kalandban volt részük.
Fontos megjegyezni, hogy a történetben számos variáció és legendás elem található, így a pontos részletek és körülmények változhatnak a különböző forrásokban és elbeszélésekben.
Tehát itt álltam ennek a legendás hídnak a korlátainál és nézegettem a feliratokat és a hídfőket.
Találtam egy táblát a híd mellett és megpróbáltam elolvasni nem sok sikerrel. Íme a fordítás a Google fordítómmal:
Nos a feliratoknak nem sok értelmük van, de azért a lényeg kihámozható.
Mint később megtudtam a jelenlegi Gojō-híd közelében egy szobor ábrázolja a találkozásukat és küzdelmüket. Meg is van, hogy mit kutatok fel legközelebb, ha itt járok.
Gondolataimba mélyedve folytattam tovább az utam, amig meg nem láttam egy másik érdekes templomot. Ennek a templomnak vagy szentélynek nem tudom sajnos sem a nevét, sem a pontos elhelyezkedését. Azonban érdekes volt nézni ahogy az emberek pénzt dobáltak egy gyerekfejet ábrázoló kép elé helyezett kosárba egy Tori kapun. Így azt gondoltam betérek és megszemlélem közelebbről.
Miután kinézelődtem magam, ismét nyakamba vettem az utcákat és mentem tovább. Végre elértem a Gion negyedet és onnan sétáltam tovább a Nishiki piac felé. Átkelve a Shijo hídon megszemléltem ahogy a kinti éttermek készülődnek a nyárra és sorra nőnek ki a part mentén a teraszok a földből.
A "Kamogawa Noryo-yuka" (" Folyóparti nyári teraszos étkezési lehetőség) egy nyári hagyomány Kiotóban. A hűvös folyami szellő és a gyönyörű éjszakai fény élvezete közben megtapasztalhatjuk mi is miközben finom ételeket fogyaszthatunk. A forró hónapokban, májustól szeptemberig minden évben ülőhelyeket állítanak fel a folyó mellett és a folyóra néző teraszokon élvezhetjük a kinti szellőt.
A "Kamogawa Noryo-yuka" története az Edo-korszakban kezdődött. A korszak elején a Kamo folyó partja egy szórakoztató negyed volt, ahol a Kabuki táncot lehetett élvezni, és sokan látogatták. Idővel az ide látogató embereket megcélzó étkező és ivóhelyek száma megnőtt, és a folyó sekély vizében egy egyszerű étkező és ivóhelyet hoztak létre. Ez volt a Kawayuka kezdete.
Májusban és szeptemberben sok üzlet napközben is nyitva van, de mivel júniusban, júliusban és augusztusban a hőség miatt ételmérgezéssel kapcsolatos aggodalmak merülnek fel néhány csak este tart nyitva.
Sétáltam tovább és végre elértem a Nishiki piacot, ahol megint szétnéztem és vettem egy szép obi-t (övet) egy kimonó boltból. Akik szeretik a kimonókat és tartozékokat azok nagyon szép dolgokat tudnak vásárolni a használt kimonó boltokban. Aztán elmentem és megvettem a kiszemelt könyveket, amiket itt Japánban jobb áron vehettem meg, mert nem kell a postázást kifizetni. A postaköltség igencsak költséges Japánból Európába. Egy könyv postázása körülbelül 15-20 fontba kerül. Ami nagyban megnöveli a költségeket. De ha itt megveszem, akkor csak haza kell cipelnem őket…
Hasznos könyveket vettem és ami még fontosabb néhány angolnyelvű tehát tudok tanulni belőlük. Sok szép más irodalom is volt, de a legtöbb japán nyelven. Természetesen ez nem tartott vissza, hogy azokból is vegyek párat.
Később a visszautam során találtam egy másik könyvesboltot is, ahol használt könyveket lehetett venni, így itt is vettem még egy párat.
Végül a könyvekkel és egyéb kincsekkel a táskámban hazaindultam, és már alig vártam, hogy visszatérjek a hotelba, hogy mélyebben megismerkedjek az írások tartalmával.
Ez az élményekkel teli nap a Kamo folyó melletti sétával és a japán kardokról szóló tudományok beszerzésével ismét egy szép emlék marad Japánról.
