Mi a Hogosha?
Frissítve: 2021. márc. 18.
Üdvözlök minden jövőbéli Hogoshát.
Számomra és néhány kiváló barátom számára ez egy rendkívüli fontossággal bíró gyakorlat.
Mi is az a Hogosha?
Hogosha - ほごしゃ
Jelentése nagy vonalakban: őrző, védelmező.
Mit is takar ez a kifejezés számomra?
Néhány éve kezdtem el japán antikvitásokat és vintage tárgyakat gyűjteni. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy vigyázhatok ezekre a műalkotásokra. Fontos azt megérteni, hogy ezek a művészeti alkotások, nem a sajátjaink, csak nálunk vannak megőrzésre és gondozásra az utánunk következő generációk számára.
Ezért a „tulajdonos” kötelessége nem ér véget azzal, hogy megvásárolja vagy megkapja az alkotást, hanem valójában innentől kezdődik a „szolgálata”. Ugyanis, ha nem vigyáz a rá bízott műremekekre, megfosztja a jövőt attól, hogy élvezhesse a múlt egy darabját.
Ezért azok, akik antikvitásokat birtokolnak, igen nagy felelőséget hordoznak.
Azok, akik ezt nem értik, nem is lenne szabad antik tárgyakat birtokolniuk, mert nem érzik át ennek súlyát.
Miért is fogalmazok ilyen nyersen?
Sok olyan esetet láttam, amikor legszívesebben elkoboztam volna a műtárgyat a birtokosától.
Láttam példát arra, amikor valaki levágatott egy Nakago-t önkényesen. Nem tudom, mi okból, valószínűleg azért, hogy beleférjen a penge egy új szerelékbe.
Nakago a kard markolattüskéje.
Mi jogon vágja le valaki kénye kedvére egy darabkáját egy antikvitásnak? Micsoda egoizmus és egynyári gondolkodás. Az a penge túlélt háborúkat az évszázadok vasfogait és számtalan generációt, mire elkerült egy másik országba, ahol valaki úgy gondolta, hogy levág belőle egy darabot. Ez nem más, mint barbarizmus.
Egy másik eset, amikor valaki lecserél egy antik vagy vintage Tsuka Ito-t.
A Tsuka Ito a kardmarkolaton lévő fonás.
Természetesen látja az ember, ha józanul gondolkodik, hogy le kell-e cserélni egy Ito-t vagy sem. Ha a fonás, vagy az Ito sérült vagy laza esetleg el van szakadva, természetesen javítani, cserélni kell.
De lecserélni egy markolatfonást, mert nekünk nem teszik vagy mert más színt szeretnénk, az teljességgel elfogadhatatlan. Ha nem tetszik eredetileg, akkor ne is vegyük meg.
Miért?
Nos, azért, mert ezek a kardmarkolat fonások is túléltek generációkat vagy évtizedeket. Háborúkban vettek részt, és amikor a rettegő halállal szembenéző katona keze beleizzadt ezekbe a fonásokba, egy darabkája is beleizzadt azoknak a csatáknak és annak a katonának. Vessünk egy pillantást a fenti képen lévő kardfonásra, amelyen már kifényesedett az anyag. Milyen gyönyörű patinája ez a történelemnek. A történelem van abba a fonásba beleágyazva.
Egy lenyomata a kornak az embernek a csatának.
Ha a fonásnak semmi baja csak régi, azt rajta kell hagyni. Képzeljük el, ahogy ezt a relikviát a történelemből, valaki fogja és levágja aztán egy laza mozdulattal a szemétbe dobja és áttekeri friss „élettelen” Ito-val. Barbarizmus.
A következő eset a saját példám…
Amikor elkezdtem Gunto kardokat gyűjteni, természetesen én is megpróbáltam a legjobbat kihozni belőlük…
Gunto kard.
Szégyellem bevallani az itt leírtakat, de szolgáljon mindenki okulására és elrettentésére.
Nos elég viseltes volt az egyik ilyen Gunto ami hozzám került és azt gondoltam, miután szétszedtem és megtisztogattam, hogy lehetne ez még jobb is.
Ezért fémtisztítóval átdörzsöltem a szerelékeket…
Oh, mily szörnyű és barbár cselekedet!
Csodálatosan szép és fényes lett a szerelék, mint egy réz csaptelep:
Nos, megtanultam a leckét egy életre. Szerencsére itt a kár nem volt visszafordíthatatlan.
Soha ne használjunk fémtisztítót a szerelékeken, vagy bármiféle antikvitáson. Ha késztetést érzünk, hogy tegyünk valamit az állapot javítására, kérdezzünk meg előtte egy szakembert vagy restaurátort.
Az antikvitásokon és a vintage tárgyakon mindig meg kell őrizni a patinát, mert ez teszi széppé őket és ez a patina csak évtizedeken vagy évszázadokon át alakulhat ki.
Az itt leírt néhány példából talán kitűnik, hogy miért olyan fontos a megőrzés a vigyázás és a gondoskodás.
Képzeljük el, hogy egy most vásárolt Tansu szekrényünk csodás Urushi lakkozását átfestjük rózsaszínűre, mert az passzol legjobban a tapétához és a szoba berendezéséhez. Ehhez nincs jogunk.
Tansu szekrények.
Szeretnék még hozzáadni ehhez az íráshoz egy különleges szemléletmódot az olvasó számára.
Van egy kiváló barátom, aki szintén gyűjtő. Ő bohócokat gyűjt és porcelán nippeket. Évekkel ezelőtt sokszor hallottam tőle, hogy ha egy porcelán vagy fa figura repedt, vagy törött, azt ő nem veszi meg, mert azok már nem teljes értékűek, úgymond vesztettek az „értékükből” nos abban az időben és is lelkesen bólogattam eme gondolatokra. Aztán jöttek a japán régiségek és az ezzel együttható szemléletváltás.
Legutóbb amikor ez a barátom előhozakodott megint ezen nézeteivel, megkérdeztem tőle, hogy vannak e hiányzó fogai. Azt mondta, hogy „természetesen” én erre azt mondtam, hogy de hát akkor te is értéktelen vagy, és te még csak nem is vagy többszáz éves.
Az az emberi teremtmény, aki élete felére elveszíti a haját és a fogait azt mondja, hogy a műalkotások, amik megrepedtek, töröttek, már nem méltóak a megóvásra.
Nos megint az emberi ego.
A japán hagyomány egészen mást tanít nekünk. Mégpedig azt, hogy őrizzük meg a történelem darabkáit. Ha eltörik, ne dobjuk ki, hanem javítsuk meg őket, sőt tegyük értékesebbé.
Hogyan?
Kintsugi.
Japánban a törött teáscsészéket, arannyal rakják újra egybe. Megőrizve így a tárgyat, ami generációkat szolgált.
Ne fogadjuk el a mai fogyasztói társadalmak alapelveit. Ne dobáljunk mindent a szemétre, csak mert eltört, vagy elromlott. Legyen szó antikvitásról, barátságról, szerelemről, társas kapcsolatokról.
Ennek a saját gyűjteményemből származó Hanya figurának hiányoznak a szarvai. Vajon megérett e a szemeteskukára?
Ide kívánkozik egy történet.
Egyszer miután eladtam egy kardot, megkérdeztem az új tulajdonost, hogy elégedett e a karddal. Azt mondta, hogy igen, miden remek, de éreztem a hangjában, hogy valami nincs rendben. További noszogatásra elmondta, hogy kicsit csalódott, mert a kardmarkolat kicsit kotyog és a fonás a markolaton kissé laza. Tőle is megkérdeztem, hogy vannak e hiányzó fogai…
El kell mondanom, hogy az idő múlásával a fa összezsugorodhat és vetemedhet. Ha a fa zsugorodik a rajta lévő fonás lazább lesz. Ha a fa vetemedik a markolattüske kotyogni fog. Azt javasoltam, hogy a kotyogást egyszerű kijavítani ellenben kértem, hogy a markolatfonást ne cserélje le, mert azzal tönkreteszi a kardot.
Én magam ilyenkor inkább visszaadnám a pénzt, hogy visszakerüljön a kard hozzám ahelyett, hogy valaki nekilásson „megjavítani”.
Kérek mindenkit, aki japán kardot szeretne vásárolni, hogy legyen tisztába azzal, hogy mit szeretne vásárolni és hogy mit engedhet meg magának.
Az antik kardoknak vannak hibái a korukból adódóan. Természetesen vannak kiváló állapotban lévő többszáz éves kardok, de azokhoz bizony zsebbe kell nyúlni.
Ha a kardnak elfogadható az ára akkor valószínűleg, van valami „hibája”, amit még külön rá kell költeni. A jó állapotú kardok nagyon drágák.
Tehát Hogosha-nak lenni annyit jelent, mint őrzőnek lenni. Vigyázni ezekre a műalkotásokra, amik magukba szívták az évszázadok atmoszféráját. Ezek a finom holmik látták a történelmet és generációk életét szemlélték csendesen.
Néha amikor egy új (antik) alkotás kerül hozzám, napokig nézegetem és azon morfondírozom, hogy ki készíthette, és kinek. Az, aki először megvásárolta a régmúltban, valószínűleg hazavitte és boldog volt vele és a tárgy ott ült valahol és nézte a generációk elmúlását aztán egy másik családhoz került és így tovább. Aztán egy napon becsomagolták és hajóra, vagy repülőre tették és áthozták Európába. Mikor és kihez került, ki tudja, talán ott is megszemlélte néhány generáció pezsgő vagy épp csendes életét. Aztán egy nap hozzám került és így Magyarországra. Vajon gondolta volna a készítő, hogy egyszer egy ilyen távoli országba kerül az alkotása? Tudta egyeltalán, hogy létezik egy olyan ország, hogy Magyarország? Nos, most nálam van, én vagyok az őrzője, őrzőjük. A következő generációk számára.
Remélem sikerült megvilágítani mindenki számára, hogy milyen nagy felelősség Hogosha-nak lenni és milyen megtisztelő feladat is egyben.
