Eljött végre a harcművészeti programok, bemutatók és szemináriumok hete.
Átköltöztünk egy másik hotelbe, ahol más az eseményre érkező harcművészekkel szálltunk meg. Sok helyről érkeztek a világ minden részéről többek között Kanadából, Amerikából, Mexikóból, Németországból, Belgiumból, Franciaországból, Olaszországból és még sorolhatnám…
Reggel busszal indultunk a Seiryu-den templomba a harcművészeti egyesület tagjaival. Miután megérkeztünk, egy gyönyörű kert fogadott bennünket. Bár az ég borús volt, így talán még szebb volt a mohaágy a párával, ami a növényekre és a kövekre ült. Szép, harmonikus, nyugodt hely volt, mint a legtöbb kert Japánban.
Sorban bevonultunk a templomépületbe, ahol néhányan a szentély vezetőségéből már vártak bennünket. A Seiryuden templomban, a Butokuden által kiválasztott néhány tag bemutatót tartott és tudásuk legjavát prezentálták.
A bemutatón a megnyitó formagyakorlatot egy hölgy tartotta, aki a vezetőség egyik tagja. Elsőosztályú bemutató volt. Iskolapélda arra, hogyan kell kivitelezni egy budo bemutatót. A hölgy barna hakamát (szoknyanadrág) viselt fehér felsővel és fekete haját lófarokba fogta. Ez a bemutató nem csak egy harcművészeti bemutató volt, hanem a szépség és kellem elegye. Pontosan ahogyan egy bemutatót az ember látni szeretne. Az ilyen magas szintű előadásokat, mindig érdemes jól megfigyelni és minél több dolgot beépíteni a saját formagyakorlatainkba.
Természetese, nem a harcművészeti technikákra gondolok itt elsősorban, hanem a tartásra az időzítésre, a szellemiségre, ami átjárta az egészet. Többek között a kime-re (A kime egy általánosan használt japán harcművészeti kifejezés. "erő" és/vagy "összpontosítás", és a technika során a megfelelő pillanatban történő pillanatnyi megfeszülést írja le.) és a zanshin-ra (A zanshin a japán harcművészetekben a tudatosság, a nyugodt éberség állapota.) gondolok amikor azt írtam, hogyan működik egyben egy remek bemutató. Ahogy egy japán kifejezés mondja: Ki ken tai ichi (az elme, a kard és a test egysége).
Sajnos ezután a bemutató után, ami úgy fénylett, mint a gyémánt, mindenki más már csak annyira tudott csillogni, mint egy szépen csiszolt üvegdarab. A következő bemutatókat a nyugati világ képviselői tartották. Lehangoló, hogy a nyugati budo-ból mennyire hiányzik a szellemiség és a kellem. Mind csak sport és nehézkes technikák elegye elegancia nélkül.
Sajnos nagyon nehéz a harcművészetek eszenciáját átadni az alapvető filozófiák tanulmányozása nélkül. Gondolok itt a japán és a kínai harcművészetekre egyaránt. És szintén értem ezalatt mindezek filozófiájának alapvető ismeretét.
Ezek nélkül csak üres mímelése az eredetinek.
Az épület nagyrésze fából készült, jó atmoszférával és nagyon kellemes természetes lakkozott fa padlóval és csodás belső szerkezettel. Az oszlopok hatalmas erőt sugároztak ahogy feltekintettünk rájuk.
Tudni érdemes még a templomról, hogy itt tartják az egyik nemzeti kincsüket az Ao Fudo-t. Az isten feketéskék színe miatt az "Ao Fudo Myo-o két kísérővel" gyakran csak "Ao Fudo" ként ismerik. Ez Japán három nagy Fudo festményének egyike.
A selyem kép 203 cm hosszú és 149 cm széles, és Fudo Myo-o szelleme látható rajta, amely elégeti az akadályozó gondolatokat és a világi vágyakat, és elárasztja azokat, akik eljönnek, hogy imádják.
Ezt a nemzeti kincset a Seiryuden mélyén helyezték el, és az emberek eljönnek, hogy imádkozzanak a kiválóan elkészített másolathoz.
Hozzátenném, hogy érdekes módon már láttuk ezt a képet a Shoren-in templomban, ahol ezt a nemes képet, amelyet a császári udvartól kaptak, mélyen tisztelik és a templom kincsei között is kiemelten tisztelik.
Maga a Nemzeti Kincs az belső kamrában van elhelyezve, de a látogatók imádkozhatnak az elülső kamrában található, rendkívül pontos másolathoz, és minden hónapban bizonyos napokon goma-égetést tartanak, hogy imádkozzanak az emberek kéréseiért.
Hogy hol tartják az eredeti képet, nem sikerült kiderítenem, de a Wikipédia ezt állítja:
A kiotói Shōren-in "Kék Acala" (青不動, Ao-Fudō), amely Acalát mutatja két kísérőjével, Kiṃkarával (Kongara, jobbra) és Ceṭakával (Seitaka, balra).
A fent látható kép a Wikipedia oldaláról van a leírással együtt tehát az oldal szerint a Shoren-in templomban van a festmény.
De térjünk vissza a bemutatókhoz. A program ideje alatt a panelek el voltak húzva és gyönyörködhettünk a festményben is mialatt a fellépők bemutatták a formagyakorlatokat.
A nyitó ceremónia és a bemutatók után kimentünk a templom mögötti teraszrészre és gyönyörködhettünk Kiotó látképében.
Mint a képen láthatjuk lehetőségünk van kisétálni egy Kiotó felé néző hajófedélzetnek tűnő építményre. Festői kilátással. Természetesen a fenti kép csak illusztráció.
Ezen a csodálatos videón, jobban megszemlélhetjük a templomot:
Ezután ismét buszra szálltunk és elmentünk gyakorolni a Kyoto Budo Center-be.
A remek edzés után ebédidő következett és megkaptuk a bento dobozunkat, amit a helyszínen el is fogyasztottunk. (mármint ami a dobozban volt, nem a dobozt…)
Ezután átmentünk a Butokuden épületébe, hogy megtartsák az eligazítást, hogy miként kell viselkedni a Heian szentélyben, ahol megáldanak majd bennünket, csak úgy mint 2016-ban. Szintén elgyakoroltuk, hogy miként fog zajlani a bemutatónk az Ise Jingu nagyszentélyben, amit már olyan izgatottan és félve vártam.
A Butokuden a Budo Központ főterme.
A sok gyakorlatozás és tájékoztatás után fáradtan indultunk vissza a hotelbe és végre pihenhettünk. Megpróbáltam korán ágyba kerülni, mert másnap 03.30-kor indult a busz az Ise Jingu szentélybe és kipihent szerettem volna lenni életem legfontosabb bemutatóján.
