Keresés

Miért gyűjtök antik (Japán) fegyvereket?


 


Miért gyűjt a férfi fegyvereket?


Nos, a válasz elég összetett. De talán kezdjük ott, hogy minannyian emlékszünk még mi férfiemberek, amikor gyermekkorunkban ellátogattunk egy-egy múzeumba. Felidézhetjük az ott látott páncélokat és fegyvereket a vitrinekben, amiket mind szerettünk volna megérinteni és kipróbálni. Sőt, minden további nélkül hazavinni és birtokolni.


Miért szeretne egy kisfiú gyilokfegyvereket hazavinni és birtokolni? Valóban gyilokként tekint egy gyermek a fegyverekre? Hiszen a múzeumon kívül faág kardjainkkal és botokból készült puskáinkkal már évek óta hadakoztunk. Mégsem kívántuk senki halálát. Nem, nem hiszem, legalább is számomra inkább volt ez kapcsolódás a múlthoz és az őseinkhez. A dicsőséghez és a büszkeséghez. A lovagias viselkedéshez és a velejáró nimbuszhoz.


Aztán felnővünk és el is feledjük mindezt. Hiszen, ki gondol ilyesmire, amikor fontosabb és érdekesebb dolgok is vannak az életben. De, ha néha múzeumba látogattunk, még mindig megsajdult a szívünk egy-egy szépen kivitelezett fegyver láttán. Valószínűleg a legtöbb ember története itt érne véget. De, nem így az enyém.


Miután elköltöztem Angliába, az élet egy más minősége bontakozott ki előttem.

Már it Angliában csatlakoztam egy Iaido Dojo-hoz és ott elvárás volt a kard használata egy bizonyos szint felett. Meg is vettem az első „szamurájkardomat”. Természetesen egy kínai kard volt. Miután megjött derült ki, hogy milyen tulajdonságokkal is rendelkezik egy nem valói Nihonto. Nagy bumfordi, orrnehéz, hosszú kapanyéllel…hmm nem a legjobb módja elkölteni 130 000 forintot.

Nos, tanulópénznek egy kicsit sok volt. De megtanultam a leckét egy életre.


Pár hónapos szenvedés után, amit az okozott, hogy a kard alkalmatlan volt az Iaido művelésére a mesterem megsajnált és jutányos áron eladta nekem az egyik Iaito kardját. Micsoda különbség volt. Ég és föld. Egy kiváló markolathosszúságú, kezes japán kard boldog tulajdonosa lettem. Egy igazi finom holmié.

Itt kezdtem el megérteni, hogy mi a különbség a tömeggyártott kardok és az olyan karok között, amit valaki olyan készít, aki tudja is, hogy mikre is figyeljen.

Nem elég egy kardnak kinéző tárgy. Ezt akkor érti meg az ember, amikor lehetősége van minőségi fegyvert kipróbálni. Míg az egyiknek a használata szenvedést okoz, a másik szépen, kezesen ül az ember markában.


Tehát a minőségi változás ott állt be az életemben, hogy egy idő után már nem csak úgy tekintettem az antikvitásokra, mint soha el nem érhető vágyálmokra. Hanem kézzelfogható közelségbe kerültek.


Miután ellátogattam a számomra első antik fegyver vásárra, ugyanazt éreztem, mint a múzeumban. A szépen ápolt antik fegyverek elegánsan kiállítva, és az illatok. Szerettem volna megérinteni őket, és kipróbálni, hogy miként is ülnek ezek az ember kezében. Nos, itt már nem voltak elválasztó üveglapok köztem és a vágy csodás tárgyai között.

Miután félénken végig sétáltam a kiállítók során elértem egy asztalhoz, ahol japán kardokat árultak. Tudtam, hogy elvesztem. Egy kedves úr árulta őket, aki a bűnbe vitt és azóta kiváló barátommá vált.




Megnéztem őket, de nem mertem hozzájuk érni. Micsoda szentségtörés lett volna. De ő bátorított, hogy vegyem kézbe és nézzem meg a súlyeloszlásukat, és egyeltalán, milyen érzés kézbe fogni őket. Csodás darabok voltak. Mindet akartam. Miért? Nem tudom, belülről jött az érzés. Egy biztos, nem fegyverként tekintettem rájuk, hanem a múlt relikviáiként.

Ahogy nézegettem őket, ismerkedtem az árukkal is. Nos jobb nem beszélni róla. Az ember hozzá van szokva a minőségibb kínai kardok ár fekvéséhez. De ezek itt a történelem részei voltak.

Végül beleszerelmesedtem egy Koa Isshin Mantetsu kardba. Olyan finoman járt ki be a Saya-ba, mintha ráöntötték volna és a kard is úgy ült a kezemben, mintha nekem készült volna. Természetesen nem vettem meg, mert nagyon drágának találtam akkortájt. De elkértem az úriember elérhetőségét és szépen elbúcsúztam. Egy hosszú álmatlan, és gyötrelmes éjszaka után másnap reggel felhívtam és kifizettem készpénzben.



Koa Isshin Mantetsu.


Ezután napokig nézegettem és próbálgattam, vagy csak bámultam, ahogyan ott ült a kardtartó állványon. Egy tárgy a múltból, aminek kisugárzása betöltötte a szobám és az elmém. Kié lehetett? Melyik háborút járta meg? Miket láthatott? Hogyan, ki által került Angliába? Megannyi kalandos kérés. Amikre csak a fantáziám válaszolhatott.


Nos, ilyen, amikor megszerezzük életünk első igazi antik Nihonto-ját.




Mi a fegyver?


Hogyan definiálom én a fegyvert?


Veszélyes-e a fegyver?

A válasz: Relatív.


Ha néhány ember sanda szemmel néz rám, amikor megtuják, hogy fegyvereket gyűjtök, ilyenkor azt szoktam kérdezni, hogy mennyire veszélyes egy fegyver, ha leteszem a fölre és otthagyom.

Tételezzük fel, hogy leteszek egy puskát vagy egy kardot a földre. Vajon felugrik-e a kard és ledöf-e valakit, vagy a puska elkezd-e önmagától tüzelni embertársainkra?


Nem, a fegyverek nem veszélyesek. (Most itt nem mennék bele, hogy természetesen veszélyesek és megfelelő elővigyázatosággal kell kezelni és tárolni őket.) Itt inkább arról szeretnék írni, hogy a fegyver veszélyes-e vagy az emberi elme?

Minden fegyverként használható.

Ha most ahogyan ezeket a sorokat olvasod és szétnézel a szobádban legalább egy tucat gyilkolásra való eszközt találsz rögtön.

A valóság az, hogy ha eldöntjük, hogy ölni szeretnénk, nem kell hozzá puska, vagy kard. Csak az akaratnak kell megszületnie és onnantól, kezdve minden fegyverré válik az avatott, vagy avatatlan kézben. Tehát ebből a szemszögből a fegyverek nem veszélyesebbek egy féltéglánál. (Kérek mindenkit, hogy ne feledje, hogy minden relatív és, hogy itt nem kívánok minden eshetőséget kifejteni. Minden az adott szituáció függvénye.)

Az emberi elme veszélyesebb, mint a fegyverek. Csak rajtam múlik, hogy mire használok egy konyhakést. A konyhakés csak annyira veszélyes, mint én magam.

Tehát az otthon tárolt fegyvereimtől, nem félek jobban, mint a konyhakésektől, amiket elővigyázatosan használok, hogy meg ne vágjam magam, vagy másokat.


Az Iaido megértésében és ennek a témakörnek a tanulmányozásában sokat segít az, ha eredeti antik fegyvereket vizsgálhatok a saját gyűjteményemből és hitelesebb, ha úgy írok a japán kardokról, ha birtoklok is néhányat és nem csak képeken látom őket. Szerencsére Magyarországon is egyre több ember gyűjt Nihonto-t és nő az érdeklődés irántuk. Az eredeti Nihonto-k soha nem tévesztendők össze a „japán típusú” kardokkal. Csak a japánban készült kardokat nevezzük Nihonto-nak.



Néhány penge Nihon-To a gyűjteményemből.


 



 

31 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése