top of page
Keresés

A gyűjtemények sorsa.




Nemrégiben az egyik Facebook csoportban meghirdettek néhány könyvet és volt szerencsém megvásárolni közülük párat.

Amikor ránéztem a hirdetésre, érdekesnek találtam a könyveket és bár volt közöttük olyan, ami már megvolt, voltak olyanok is, amiket már régen terveztem megvásárolni. A legérdekesebbek azonban az árak voltak. Először egy pillanatra azt hittem, hogy a könyveken lévő számok az árak, ami kissé zavaros volt (elsőre).

De lássuk hogyan is nézett valójában ki a hírdetés.

Beteszem ide a hirdetés fotóját:



Mint láthatjuk, remek és ritka könyvek is vannak az eladandó könyvek között. Gondoltam szerencsét próbálok, és néhányra pályázok megpróbálva a szerencsémet. Szívem szerint mindet megvettem volna, mert nagyon szeretem az ezzel a témával foglalkozó könyveket és már remek gyűjteményem kezd kialakulni.

Kiválasztottam néhányat és rákérdeztem az eladótól, hogy megvannak-e még. Meglepetésemre a válasz igenlő volt, és azt mondta, hogy ha érdekel, 60 font lesz az általam kiválasztott könyvek ára.

Gondoltam, kissé bizonytalan üzlet, de belevágok. Tudni kell azt, hogy amikor a Facebookról vásárlunk, akkor megesik, hogy eltűnik a pénzünk az eladóval együtt, ezért nem mertem mindet megvenni. Továbbá gyanússá tette a dolgot az is, hogy miért elérhetőek még mindig a könyvek, ha ilyen jó árban vannak.

Nem lehet ilyen szerencsém.

Elküldtem a pénzt és vártam a csodát.

Meglepetésemre két nap múlva megérkezett a csomag és az általam kiválasztott könyvek voltak benne.


Íme ezek:




Boldog voltam, hogy mégiscsak kegyel a szerencse.

Nagy örömömben megkérdeztem, hogy mely könyvek elérhetőek még és ezt a képet küldte (többek között):



Megdöbbentem, hogy miért akarja eladni valaki ezeket a könyveket és miért nem egyben, és miért ilyen olcsón.

Nem haboztam és rendeltem még néhányat gyorsan.

Míg a párbeszéd folyt köztünk a Facebook Messengeren, engedve a kíváncsiságomnak, megkérdeztem, hogy mi a története ezeknek a könyveknek.

Azt nem mertem odaírni, hogy „és miért ilyen nevetségesen olcsók”.

A válasz ez volt:



„Igen, a néhai apósomé volt, akinek kiürítettük a könyvtárát”.


Nos, a hosszas bevezetés után most kezdeném el kifejteni a gondolataimat, amelyek a vásárlás közben és a tranzakció lefolyása alatt merültek fel bennem.

Először minden gondolatomat átjárta az öröm, hogy ilyen remek vásárt csináltam.

Aztán valami más is elkezdett kibontakozni a lelki szemeim előtt. Főleg azután, hogy a kíváncsiság által hajtva elkezdtem utána nézni a könyvek valós értékének. Amiről a későbbiekben írok részletesebben.




A gyűjtemények keletkezésének rövid története.



A világban valahol valamely időben könyveket írtak és nyomtattak angol, japán, magyar vagy bármely nyelven.

Ha szeretnénk az időben és a térben felvázolni ezen könyvek (és más antikvitások) útját és mozgását a világban vagy a kisebb környezetünkben, én valahogy így képzelem el:



Ezek a könyvek és antikvitások vándorolni kezdenek amikor valaki először megvásárolja őket. Akár az adott országban maradnak, akár más országokba kerülnek, Amikor a könyv megérkezik valaki otthonába, a tulajdonos boldogan veszi kézbe és nézegeti, olvasgatja azt. Aztán a polcra kerül a többi könyv közzé. Legyen az már a meglévő gyűjtemény vagy egy új gyűjtemény első darabja.

A gyűjtemény az évtizedek során gyarapodni kezd és a tulajdonos büszkén tekint rájuk.

Mindet külön ismeri és mindnek tudja az árát és azt is tudja, hogy a szakkönyvek nem olcsók már akkor sem, amikor megjelennek, de elengedhetetlenek a tudás fejlesztéséhez és a kutatásokhoz.



Az idő.



Belegondoltunk már mi gyűjtők, hogy milyen dolgokat tartunk a kezünkben és a polcainkon? Hányadik „őrzői” vagyunk ezeknek a kincseknek.

Abba, hogy mi is csak egy állomás vagyunk...

Őrzők.

Fontos a legjobb tudásunk szerint vigyázni ezekre a becses dolgokra, de szintén fontos egy kevésbé tárgyalt témakör észben tartása is. Mégpedig, hogy biztosítsuk ezen darabok biztonságát a halálunk után is.



Legyünk biztosak abban, hogy jó kezekbe, értő kezekbe kerülnek. Hiszen ezen gyűjtemények szerencsés esetben többszörösen túlélnek bennünket.

A könyörtelen idő elszalad és ha az embernek nincsennek olyan rokonai, akik szintén kedvelik az adott témakört, vagy kiváló barátok, akik szintén a téma szerelmesei, akkor bizony megtörténhet az az eset, amiből ez az írás keletkezett.


Az örökösöknek kezdeni kell valamit a hátrahagyott dolgokkal.

Természetesen, ha az elhunyt tudta volna, hogy halála mikor következik be gondoskodott volna arról, hogy a gyűjtemény a legjobb kezekbe kerüljön.

De, mivel erre nem tért ki a végrendeletében és még szóban sem hagyott instrukciókat, a könyvek (jelen esetben) folytatják a vándorlásukat.


A családban miután elmúlt a gyász és a megrázkódtatás elkezdenek gondolkodni azon, hogy mi legyen az elhunyt dolgaival.

Itt Angliában vagy szemétre dobják, vagy elviszik a vöröskereszthez a feleslegesnek tartott megöröklött tárgyakat.

Azonban a mi történetünkben feltették a Facebookra, hogy eladják és valami pénzt is keressenek vele és a téma kedvelőihez kerüljenek a könyvek.

Ami elvileg nem egy rossz ötlet.

De itt jön a következő rész. Amiben azt szeretném bővebben kifejteni, hogy miért nézzünk mindig utána a gyűjtemények értékének, mégpedig egyesével.



Ne legyünk restek.

Mégpedig azért, hogy megértsük, hogy mi van a birtokunkban és hogy megfelelően tudjunk a sorsukról dönteni.

Ne feledjük, hogy a legtöbb gyűjtemény felépítése évtizedeket vesz igénybe és rengeteg pénzt és energiát fektetnek bele a gyűjtők.

Tiszteljük meg ezzel az elhunytat és ne mutassunk fügét neki azzal, hogy elpazaroljuk egy élet munkáját, és elherdáljuk azt, ami egyszer a világ minden tájáról egy helyre került és valakinek az egyik legnagyobb büszkesége és féltett kincse volt.



Hogy jobban megértsük miről is beszélek, és mi adta az indíttatást eme írás megszületéséhez, ahhoz bemutatom és képekkel illusztrálom néhány általam megvásárolt könyv valós értékét.

Az első könyv, amely 10 fontba került:



És a könyv vásárlói értéke:





A következő könyv körülbelül ismét 10 font körüli összeg volt:



És a jelenlegi ára:




A következő könyv ami kb 15 font volt:



És a jelenlegi ára:




A következő könyv ami 10 font volt:



És a jelenlegi ára:




A következő könyv ami kb 10 font volt:




És a jelenlegi ára:







Zárójelben megjegyzem, hogy a font jelenlegi átváltási ára: 427 forint.


A könyvek, amiket vettem:




Mint láthatjuk, súlyos összegeket veszíthetünk a könnyelműségünk és tájékozatlanságunk miatt.

Kérek minden örököst, hogy segítsenek abban, hogy a gyűjtemények egyben maradjanak és jó helyre kerüljenek.

Szintén szeretném megkérni a gyűjtő társaimat, hogy gondoskodjanak időben a gyűjteményük sorsáról. Okulva az előző történetből.


Így lehetünk biztosak abban, hogy a létrehozott gyűjtemény tovább gyarapodik és gondos kezekbe kerül. Visszatükrözve a múltat az elkövetkező generációk számára.







126 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page